Naga

(Hairy)

Dj Naga (Fejér Blázs) énekes gitárosként kezdte a 80-as évek végén, Iván Lendül zenekarával 91-ben épp elcsípték a budapesti underground utolsó együttállását, a legendás Nap-Nap fesztivált. Később részt vett a város atmoszféráját egy évtizeden át meghatározó Tilos Rádió első, kalóz adásaiban. Szerkesztette a Törökfürdô című irodalmi-kulturális magazint. '96-ban kultúrális antropológusként szerzett diplomát, az acid jelenség szubkultúráját elemzô szakdolgozata a Replika c. szociológiai lapban jelent meg. Egy évig még tanszékén maradt, majd végleg elragadta a zene.

Eleinte bolondult az acid-house hangzásért, miközben már kezdetben a zenei sokszínűséget kereste - rádiós műsoraiban egyre többször szólt trip-hop, és dub. Látomásos, mesélős szettjei a korai rave bulikon, a törökbálinti Katlan partikon, vagy Frankhegyen az első generáció emlékezetes élménye. Később a technot kedveli majd Kevin (Finecut Bodies) barátja hatására az electro és a breakbeat is színesíti fellépéseit. Jelenleg elmaradhatatlan partnerével, Betával lép fel legtöbbször, közös szenvedélyük a house zene minden formája a minimaltól a detroitiig. Bár szüntelen kotyvaszt valamit stúdiójában alapvetően mégiscsak diskjockey. Örökös szenvedélye más zenészekkel együttmüködni, műhelyeket, alkotási lehetőséget megálmodni, és fiatal tehetségeket támogatni.

DJ-ként 1995 óta játszik, ekkor indult Ablak-A-Dubra című heti mixműsora a Tiloson (www.tilos.hu), majd '98-tól ennek klub verziója szerdánként. Az AAD szünet nélkül létezik ma is, kezdetben a saját klubestjeként a Trafó Bárban, majd 2001-től a Chi Recordings sorozataként a StTropez hajón, majd 2004-töl a Süssfelnap-ban, legújabban mint a friss vállalkozás, a Hairy Records klubestje. Évek alatt számos külföldi is a klub vendége volt például Meat Katie, Hybrid, Elite Force, Fink, Lemon8, Radioslave, Paul Woolford, Chris Carter, Switch, Swag, Wighnomy Brothers, Dominik Euleberg, Jimpster, John Tejada, Überzone, Soul Mechanic...

'99-től a Cinetrip fürdős rendezvényeinek rezidense éveken át (www.cinetrip.hu). Betával közös klubestje a H2H (house to house) 2004-tôl létezik péntekenként, jelenleg a Mono klubban. 2000-ben Amb-bal alapítják meg a Chi-Recordings-ot. Saját kiadójánál jönnek ki első zenéi. 2000-ben a Wanted magazin szavazásán második legjobb magyar DJ. Az elmúlt években dolgozott a fuvolista Szemző Tiborral, a gitáros Temesvári Balázzsal Robotglem néven, közös albumot jelentetett meg Amb-bal, több európai országot megjárt szettjeivel, megannyi rádióműsor vendége volt már (Radiostacja, Justmusic.fm, Radio Café). 2002-ben szerepelt a Papp Gábor Zsigmond rendezte Partik népe című dokumentumfilmben. 2005-ben egyedülálló dvd-t jelentetett meg - korábbi rádiós hangjátékát, melyben saját és Chi művészek zenéit mixeli, ismert vj-k értelmezik látvánnyá. Az audióvizuális "agyműtét" Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című 1937-es regényén (Latinovits Zoltán előadásában) alapul. 2006-ban a www.soundhead szavazáson második, a partycom .hu szavazásán negyedik dj Magyarországon. 2006-ban három másik társával együtt megalapítják a Hairy Records-ot, minden bizonnyal valami új kezdődik.

További információ:
www.myspace.com/nagaudio
www.hairy.hu

Kiadványok:

12"
Fraid /Chi Recordings, 2003/
Die Rhythmen Ein /Chi Recordings, 2006/
Remixek:
Chi Glassic Vol. 1: Dub Local (CD) /Chi Recordings, 2001/
Chi Recordings Presents: Ablak-A-Dubra (CD) /Freee Magazin, 2003/
DJ Mixek:
Utazás A Koponyám Körül (DVD) /Chi Recordings, 2005/
Válogatások:
Chi Glassic Vol. 1: Dub Local (CD) /Chi Recordings, 2001/
Cup Of Chi Vol. 1 (12") /Chi Recordings, 2001/
Chi Glassic Vol. 2: Crash & Carry (CD) /Chi Recordings, 2002/
Cup Of Chi Vol. 3 (12") /Chi Recordings, 2002/
Dub Local Remixes Vol. 1 (12") /Chi Recordings, 2002/
Good Morning Hungary! (CD) /Record Express, 2002/
Musicforever (CD, Mix) /Knowledge Magazine, 2002/
Chi Recordings Presents: Ablak-A-Dubra (CD) /Freee Magazin, 2003/
Multicafe - VOLT Promo (CD) /Warner Music Hungar, 2003/
Cinetrip Workshop Vol. 2 (12") /Chi Recordings, 2004/
Future Club 6 (CD) /Dance Club, 2004/
Utazás A Koponyám Körül (DVD) /Chi Recordings, 2005/
Destination Lounge: Hong Kong (2xCD + DVD) /Revive The Soul, 2006